Altatás

Vekerdy :pár tipp az altatáshoz

A gyerekek sokfélék. Az egyik könnyedén elalszik, a másik nehezen. De azért az az alapelv, hogy a gyereknek kezdettől meg kell szoknia, hogy ébren teszem le az ágyába és ő egyedül alszik el, akár az ujját szopva, akár egy babát vagy macit szorongatva, változatlanul érvényes.

Persze azt is jó tudni, hogyha a lefektetés nem "időben" történik, sokkal nehezebben alszanak el a gyerekek.

Mi az, hogy időben?
Kisgyerekeknél nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy valamikor este hét és nyolc óra között hirtelen elálmosodnak, ügyetlenebbül mozognak, könnyebben sírnak stb. Ez lenne tulajdonképpen a lefektetés ideje, ilyenkor a gyerek elfáradt és általában könnyedén és szívesen alszik el. Ennek számtalan jelét adja, bekapja az ujját, felmászik a kanapéra, nagyokat pislog... Ha ilyenkor nem kerül ágyba, akkor hamarosan felélénkül, "túlhúzza magát", mert így tud fennmaradni. Ehhez persze az esti játék is hozzájárul ugyanúgy, mint a két-három vagy még több mese. Az egy mese a jó!

Sokszor beszéltünk arról, hogy a gyerekek alvásának mélysége egy éjszaka ötször-hétszer változik. Ha a gyerek azt érzi, hogy a környezete más, mint amikor elaludt, felébreszti magát, és akkor jönnek a kimászkálások.

Ha a gyerek megszokja, hogy önállóan alszik el, ez az önbizalmát és a nyugalmát is növeli, tudja, hogy ő el tud aludni. (Általában: minél több mindent csinál egy gyerek önállóan, annál nyugodtabb, annál magabiztosabb!)

Át lehet-e állítani egy gyereket, aki azt szokta meg, hogy valaki mellette fekszik, vagy a kezét fogja, amíg el nem alszik?
És ha igen, hogyan?

A maguk esetében mindenképpen meg kellene próbálni a korábbi lefektetést bevezetni. Persze ez nem könnyű, tudom, de az egész estét átalakíthatja a szó jó értelmében. A gyerekek pihentebbek lesznek másnap, viszont előbb elfáradnak, ami megint csak könnyíti a korábbi elalvásukat. És a szülőknek is marad valami kis este, ettől jobban fogják érezni magukat, ami a gyerekekre is visszahat, és - a szülők - nem kezdenek szorongani már az este közeledtével attól, hogy milyen, az időben elhúzódó feladatok várnak rájuk hamarosan.

Én ezt persze nem titokban és meglepetésszerűen csinálnám, hanem megbeszélném a gyerekekkel, vagy azzal a gyerekkel, akit illet, hogy szeretnénk az estéinket így átalakítani. Nem baj, hogy ha a gyerek látszólag nem is figyel arra, amit mondok, nem érdekli őt, én azért elmondanám, és ha kell, meg is ismételném, és este hozzáfognék ehhez az átalakításhoz.

A szülők határozott elszánásán ilyenkor nagyon sok múlik. Mondhatnám: minden ezen múlik! Ez a siker titka.

Persze ez a határozott elszánás nem azt jelenti, hogy "ráparancsolok" a gyerekre (ez hatástalan), vagy netán megfenyegetem (ez még rosszabb), hanem azt, hogy bennem él egy határozott kép és tudat arról, hogy most ezen fogok fáradozni, és "biztos vagyok benne", hogy ez előbb-utóbb így is lesz. És erről a gyerekkel is beszélek, kedvesen, kérve együttműködését. És türelmesen. Nem siettetem az eredményt! De kitartóan munkálkodom rajta.

(A cikk forrása: Vekerdy Tamás: Kisgyerekek - óvodások c. könyve.)